Reggel elindultunk a Paracas Nemzeti Parkba, Peru nyugati partjainál a Ballestas szigetek egyikére: St. Gallan-ra. Hatalmas motorcsónakokkal vittek bennünket, mentőmellényben és biztonsági övvel jól bekötözve. Nem is gondoltuk milyen látványban lesz részünk, mert Rico azt mondta: "látunk majd pár fókát"! A látvány, ami elénk tárult egyszerűen hihetetlen volt: több ezer fóka (mint később megtudtuk - 60 ezer! ) látványa tárult elénk; a bűz, a fókák üvöltése elképesztő volt, érdeklődve úsztak mind közelebb a hajónkhoz. A fényképezőgépem le is merült, mert rengeteg fotót készítettem - még jó, h volt nálam pót-elem.
Négy bátor ember; (Zsóka, Béla, Rico és férjem) beugrottak a fókák közé és kiúsztak a partra kavicsot szedni emlékbe, a rengeteg nem kisméretű fóka közt. (Bátor tett) Egy másik szigeten rengeteg kormorán, humbold pingvin, pelikán, kéklábú szula látványa tárult elénk. A szigeteket vastagon beborította a guano. Vezetőnk szerint egy időben túlzottan elhordták a helyről az értékes hulladékot és felborult az ökoszisztéma; tömegestől pusztultak a halak és korallok. Szerencsére megoldódott a probléma; már nagyon figyelnek erre és a bioritmus újra visszaállt régi, megszokott rendjébe. Fantasztikus és felejthetetlen élmény volt, amerre csak néztünk és a fejünk felett is millió madár repült. Teljesen úgy éreztük magunkat, mintha egyenesen egy National Geographic-filmbe csöppentünk volna!
A visszaérkezés után egy tengerparti étteremben ettük tele magunkat finomabbnál finomabb tengeri herkentyűkkel... A parton sétált egy ember, akinek volt egy jól megtermett pelikánja; azt lehetett pénzért etetni - apró halakat dobáltunk óriási kitátott zacskós csőrébe. Meglepően nagy madár, egy m magas legalább. Jött egy perui zenekar, fújták a pánsípot és az ukulelét. - Szegény bőrünk jól leégett a hajón, de ez a nap már megérte ezt az utazást.
