Ma igazán korán keltünk; már hajnali 3-kor egy buszban ültünk és utaztunk a Colca canyon felé. Az idő egyre hűvösebb lett, 7 óra tájban elértük a hágó legmagasabb pontját, 4900 m-ert. Az út szinte vízszintesen halad egy darabon. Körülöttünk hófoltok (a reggeli csapadék nyomai). A csapatunkból Margó és Zsóka rosszul lettek, én is szédültem nagyon; nem csoda, ilyen magasságban... a busznak meg kellett állni pár percre amíg a "csajok" éledeztek. Aztán később egy csodálatos szurdok mélyén, a Colca folyó partján megálltunk, volt aki reggelizett. Körben csak a hegyek és a pre-inka (kecsua) korból itthagyott teraszos földművelés máig jól látható nyomai. Tovább már nem vezet aszfaltút, döcögtünk a busszal a keskeny földúton 40-nel. Még alagút is volt a hegybe vágva. Akkora port kavartunk, h a sofőr alig látott valamit. Végre felértünk arra a pontra, ahova még eljuthat egy turista; - 7 órás buszozás után kitárult a canyon...
Szemben a Mismi vulkán 6000 m-es csúcsa, hósapkával borítva. A levegő olyan tiszta, h szinte elérhetőnek tűnt a 80 km-es távolság. Jól kivehetőek voltak a gleccserek, melyekből az Amazonas ered. A pont, ahol álltunk: 3600 m-en van, alatta a canyon közel 2000 m mélyen tátong. Először azt hittük, egy kiszáradt folyómeder, de a víz csobogása és a bezummolt fényképezőgép meggyőztek, h igenis van ott lent a mélyben egy sárga homokszínű folyó. Szemben a túlparton egy hatalmas vízesés; olyan 5-600 méteres kb.
A szürke, megmászhatatlan domboldalon a történelem-előtti idők teraszai máig jól látszanak...
És hát amiért kínoztuk magunkat: a condorok... Egy órát kaptunk a lesre, mert ha erős vagy nagyon szeles, felhős az ég, a canyon oldalában fészkelő keselyűk nem szállnak fel, napi étkezési szokásaik (dögevés) kielégítésére. Ugyanis ezek az óriási - 3-3.5 m szárny-fesztávú madarak csak vitorlázó üzemmódban képesek repülni. A hideg és meleg áramlatokat használják ki a helyváltoztatásra. Ha dögöt nem találnak, képesek a meredek sziklafalak lakóit halálra ijesztgetni, amíg szerencsétlenek le nem zuhannak a szakadékba, de ők akkor is dögöt akarnak enni !
Na de fél 11 tájban, mintha megrendeltük volna, megjelentek alólunk a szakadékból eme fennséges madarak. Lassú körözéssel emelkedtek a termik hátán a fejünk fölé. Tettek néhány tiszteletkört, aztán nyugat felé, a szakadék felett ellebegtek, de már jött is a következő pár. Csoda élmény volt a világ egyik legritkább, de legnagyobb madarát az élőhelyén látni. Van egy tábla, ahol a kép öt tojást ábrázol meg egy keselyűt: az ötből négy ki van x-elve, mert csak minden ötödik fiókából lesz felnőtt madár. Állítólag a szülő-pár két fészket épít, a tojó 1-1 tojást rak, s mindkét fészken költenek; így nagyobb az esély arra, h a fészekrablóktól legalább az egyik tojás megmeneküljön.
Nyűgös, két-defektes út vezetett hazafelé - 7 óra! Az útmenti réteken csordákban legeltek a lámák... A hágónál hóesésben (nyári gumi, az is rossz) lejjebb esőben utaztunk visszafelé Arequipába.
