Reggeli előtt séta a hotellel szemközt levő piacon. Az élő és tisztított békákkal már a kapuban találkoztunk. A zöldségárusoknál legalább 80 féle burgonyát, kukoricából is nagyon sokfélét láttunk: a pirostól a feketéig, a tarkától a fehérig... háromszor nagyobb szeműek, mint itthon. Reggeli után Rico bemutatta egy barátját, aki egyetemi tanár, történész; Ő kísért bennünket a látnivalókhoz.

Elindultunk az ősi Holdtemplom felé; útközben, mintegy véletlenszerűen átgyalogoltunk egy indián család lakásán, döbbenetes volt. Az udvaron pézsmakacsák, kutyák. A "lakásban" szabad tűzhelyen fortyogott az étel, a konyhai polcok alatt nyüzsögtek a levágásra szánt tengeri malacok... de a helységben mindenfelé kóválygott néhány, a macskák unottan bámulták őket.

Mint kiderült, a tulaj egy helyi sámán; teljesen mongol feje volt, Ő kísért el minket a templomhoz, meg a professzor. Ilyen élményben még sosem volt részünk... A templom maga egy vulkanikus kúp alakú domb. A tetején kis szentély, oltár bevésve a kőbe; a sámán szertartásokat mutatott be, majd lementünk a domb gyomrába a barlangból kivágott altemplomba, ahol folytatódott a szertartás. Egyébként, hogy el ne felejtsem, a templomhoz - lovon - érkeztünk. Közülünk még senki nem ült lovon, ezért Rico úgy intézte, h egyszer csak egy felnyergelt ménesben találtuk magunkat. Nagy volt a majré, de azért mindenki felült a nyeregbe (még Tünde is aki 74 éves, gond nélkül nyeregbe pattant). Eléggé rossz, köves, sáros, meredek ösvényen indultunk el, de amikor kiértünk a völgyből, az elénk táruló táj csodás volt. A haragos-zöld fűből vad sziklák, üreges szirtek álltak ki mindenfelé. A levegő kristálytiszta, a felhők gyönyörűek, a lovak békések voltak. Csodák csodájára senki nem esett le és még el is hittük magunkról, h tudunk lovagolni... Később visszaértünk a sámán házához, ahol újabb ceremóniák következtek. A kertben, egy mágikus kör közepén (a még Limából cipelt ) dinnyét félbevágva, feldíszítve mindenféle virággal; áldoztuk Pacsa-mamának, a földistennek. Miután szertartásosan betemettük a földbe, villámlott és megdörrent az ég - megpecsételendő a dolgot... Majd egy inkaösvényen  visszasétáltunk a városba.

Még aznap este 6-kor indultunk először két órát busszal, majd két órát vonattal Ollantaytambo városka felé, ahonnan holnap megmásszuk  a romvároshoz,  Machu Picchuig az 1500 lépcsőfokot...  Későn este 11-kor fáradtan értünk a szállásunkra.

 Délelőtt 10-kor indult a távolsági busz Arequipából Cuscoba. Az út tíz órán át tartott és még egy fél... Csodálatos tájakon haladtunk keresztül... a 4900 m magas hágón, ahol a sziklák csupaszon meredeznek, elkapott a hóesés; utána aprószemű jégeső záporozott.  Ahogy ereszkedtünk lefelé, először  nagy, két-tenyérnyi kékes-zöld zuzmó nőtt a köveken, lejjebb szúrós törpefenyő és valami fagytűrő fűcsomó-féle. 3600 méteren megjelent a fű és vele együtt a láma és alpaka-csordák... A hegyek között vagy 200 km-en át egy széles fennsíkon haladtunk; a távolban hófödte hegycsúcsok és amerre a szem ellát, csak zöld mezők, sehol egy fa vagy bokor;  

Az Urubamba folyó és ártere mentén haladtunk tovább. Odébb rengeteg megmunkált hegyoldalt; apró, indiánok lakta falvakat és a réteken rengeteg állatot láttunk. A busz ismét nagyon szuper volt; hely-jegyes, sok bennszülött utitárssal. Egy megállóban felszállt egy perui zenész, aki ukulelén és pánsípon gyönyörű dalokat adott elő nekünk. Pár óra múlva egy indián asszony szállt fel egy nagy darab láma-sülttel; a helyiek vették és ették, a donna pedig egy húsvágó bárddal szeletelte nekik egy barna csomagolópapíron.  - Átható sültbirka-szag terjengett az egész buszon...  Mire végre késő este 11- kor beértünk Cuscoba, már nagyon fáradtak voltunk a hosszú utazástól, pedig nagyon kényelmesek voltak az ülések. Cuscoban még sikerült pár üveg sört vennünk, aztán beájultunk az ágyba...

    Ma igazán korán keltünk; már hajnali 3-kor egy buszban ültünk és utaztunk a Colca canyon felé. Az idő egyre hűvösebb lett, 7 óra tájban elértük a hágó legmagasabb pontját, 4900 m-ert. Az út szinte vízszintesen halad egy darabon. Körülöttünk hófoltok (a reggeli csapadék nyomai). A csapatunkból Margó és Zsóka rosszul lettek, én is szédültem nagyon; nem csoda, ilyen magasságban...    a busznak meg kellett állni pár percre amíg a "csajok" éledeztek.  Aztán később egy csodálatos szurdok mélyén, a Colca folyó partján megálltunk, volt aki reggelizett. Körben csak a hegyek és a pre-inka (kecsua) korból itthagyott teraszos földművelés máig jól látható nyomai. Tovább már nem vezet aszfaltút, döcögtünk a busszal a keskeny földúton 40-nel. Még alagút is volt a hegybe vágva. Akkora port kavartunk, h a sofőr alig látott valamit. Végre felértünk arra a pontra, ahova még eljuthat egy turista;  - 7 órás buszozás után kitárult a canyon...

Szemben a Mismi vulkán 6000 m-es csúcsa, hósapkával borítva. A levegő olyan tiszta, h szinte elérhetőnek tűnt a 80 km-es távolság. Jól kivehetőek voltak a gleccserek, melyekből az Amazonas ered. A pont, ahol álltunk: 3600 m-en van, alatta a canyon közel 2000 m mélyen tátong. Először azt hittük, egy kiszáradt folyómeder, de a víz csobogása és a bezummolt fényképezőgép meggyőztek, h igenis van ott lent a mélyben egy sárga homokszínű folyó. Szemben a túlparton egy hatalmas vízesés; olyan 5-600 méteres kb.

A  szürke,  megmászhatatlan domboldalon a történelem-előtti idők teraszai máig jól látszanak...

És hát amiért kínoztuk magunkat: a condorok... Egy órát kaptunk a lesre, mert ha erős vagy nagyon szeles, felhős az ég, a canyon oldalában fészkelő keselyűk nem szállnak fel, napi étkezési szokásaik (dögevés) kielégítésére. Ugyanis ezek az óriási - 3-3.5 m szárny-fesztávú madarak csak vitorlázó üzemmódban képesek repülni. A hideg és meleg áramlatokat használják ki a helyváltoztatásra. Ha dögöt nem találnak, képesek a meredek sziklafalak lakóit halálra ijesztgetni, amíg szerencsétlenek le nem zuhannak a szakadékba, de ők akkor is dögöt akarnak enni !

Na de fél 11 tájban, mintha megrendeltük volna, megjelentek alólunk a szakadékból eme fennséges madarak. Lassú körözéssel emelkedtek a termik hátán a fejünk fölé. Tettek néhány tiszteletkört, aztán nyugat felé, a szakadék felett ellebegtek, de már jött is a következő pár. Csoda élmény volt a világ egyik legritkább, de legnagyobb madarát az élőhelyén látni. Van egy tábla, ahol a kép öt tojást ábrázol meg egy keselyűt: az ötből négy ki van x-elve, mert csak minden ötödik fiókából lesz felnőtt madár. Állítólag a szülő-pár két fészket épít, a tojó 1-1 tojást rak, s mindkét fészken költenek; így nagyobb az esély arra, h a fészekrablóktól legalább az egyik tojás megmeneküljön. 

Nyűgös, két-defektes út vezetett hazafelé - 7 óra! Az útmenti réteken csordákban legeltek a lámák... A hágónál hóesésben (nyári gumi, az is rossz) lejjebb esőben utaztunk visszafelé Arequipába.

10 órás utazás után reggel 9-kor szálltunk ki a buszból üdén, frissen; mert az igen kényelmes, jól felszerelt távolsági járaton utazva   (ha nálunk ilyenek lennének) végül is nagyon kipihenten érkeztünk meg Arequipába.

"A fehér városnak nevezett Arequipa az Unesco Világörökség részét képezi. Peru egyik legszebb városa, amely a 6000 m-es vulkánok lábánál fekszik"...

A programben szerepelt: a Szent Katalin kolostor, ami a mai napig üzemel, - de csak a teljesen modernizált hátsó traktus. - Az eleje olyan, mint egy labirintus, rengeteg hangulatos belső udvarral (gyönyörű sötétvörös és kék falakkal) szabadkéményes konyhákkal, kemencékkel, stb.  

Az óváros főtere gyönyörű, a San Francisco Katedrális óriási és szépen letisztult stílusú. 

Ma korán fekszünk, mert holnap hajnali 3-kor indulunk a Colca-canyonba...        a canyon a világon a legmélyebb, 2000 m mély. A Mismi vulkán 5300 m magas, hófödte csúcsáról ered az Amazonas. A város: Arequipa,  2300 méteren fekszik...  alig vártuk a reggelt, h mindezt láthassuk. 

    Másnap reggel elindultunk a Nazca nevű város felé.  

"A Nazca-vonalak (hatalmas méretű, részletesen kidolgozott geoglifák) Limától mintegy 400 km-re délre, csaknem 2 km hosszan nyúlnak el a Rio Grande de Nazca folyó vízgyűjtő medencéjébe. - Egyes rajzok mérete meghaladja még a 275 métert is".

Útközben a buszban nagyon rosszul lettem, elkaptam valami vírusos bélfertőzést; éreztem, h nagyon szédülök és a következő pillanatban el is ájultam; még jó, h ültem. Férjem nagyon megijedt, kinyitotta az ablakot, mire feleszméltem. Sajnos a sofőr nem tudott megállni, még vagy másfél óráig mentünk, mire beértünk a buszterminálba. Alig vártam, végre megérkezzünk, rettenetesen állapotban voltam (másnap az egyik utitársunk is így járt). 

Nem tudtam elképzelni sem, hogyan fogok a kisrepülővel (Cesna) felszállni ilyen állapotban...

A város melletti sport-reptérről szálltunk fel du. 2 órakor. A nap nem sütött, nagy szél volt. Mi voltunk az utolsók akiket engedtek aznap felszállni.

A Nazca fennsík kb. 5-600 méterrel a tenger felett fekszik, szürke keménnyé aszott homok borítja. Fentről érdekes látványban van része az embernek. A szürkeségen szépen átütnek a különböző mértani testeket ábrázoló vonalak (trapéz, háromszög és természetesen a jól ismert figurák: kutya, majom, keselyű, kolibri, ufó stb.) Fentről azt hittük nem túl nagyok, de amikor a mellettük elhaladó úttal és a rajta közlekedő autókkal összehasonlítottuk, derült ki valójában méretük. Nagy élmény volt a Cesna gépen való repülés, komoly szélben puhán dobált és imbolygott velünk (alig vártam, h földet érjünk, még mindig elég gyenge voltam, de nem akartam kihagyni ezt az élményt...

Még aznap este 11-kor buszra ültünk, mert indultunk tovább Arequipa város felé. Az éjszakát a buszon töltöttük. Ettől féltem a legjobban, de álmomban sem gondoltam, h ilyen kényelemben lesz részünk: az üléseket szinte ággyá lehetett alakítani; lábtartó, wc stb. A repülőn nincs ilyen kényelmes ülés sajnos!

Olyan jót aludtunk reggelig, mintha nem is buszon lettünk volna...

Reggel elindultunk a Paracas Nemzeti Parkba, Peru nyugati partjainál a Ballestas szigetek egyikére: St. Gallan-ra. Hatalmas motorcsónakokkal vittek bennünket, mentőmellényben és biztonsági övvel jól bekötözve. Nem is gondoltuk milyen látványban lesz részünk, mert Rico azt mondta: "látunk majd pár fókát"!  A látvány, ami elénk tárult egyszerűen hihetetlen volt: több ezer fóka (mint később megtudtuk - 60 ezer! ) látványa tárult elénk; a bűz, a fókák üvöltése elképesztő volt, érdeklődve úsztak mind közelebb a hajónkhoz. A fényképezőgépem le is merült, mert rengeteg fotót készítettem - még jó, h volt nálam pót-elem.

Négy bátor ember; (Zsóka, Béla, Rico és férjem) beugrottak a fókák közé és kiúsztak a partra kavicsot szedni emlékbe, a rengeteg nem kisméretű fóka közt. (Bátor tett) Egy másik szigeten rengeteg kormorán, humbold pingvin, pelikán, kéklábú szula látványa tárult elénk. A szigeteket vastagon beborította a guano.  Vezetőnk szerint egy időben túlzottan elhordták a helyről az értékes hulladékot és felborult az ökoszisztéma; tömegestől pusztultak a halak és korallok.  Szerencsére megoldódott a probléma;  már nagyon figyelnek erre és a bioritmus újra visszaállt régi, megszokott rendjébe.  Fantasztikus és felejthetetlen élmény volt, amerre csak néztünk és a fejünk felett is millió madár repült. Teljesen úgy éreztük magunkat, mintha egyenesen egy National Geographic-filmbe csöppentünk volna! 

A visszaérkezés után egy tengerparti étteremben ettük tele magunkat finomabbnál finomabb tengeri herkentyűkkel... A parton sétált egy ember, akinek volt egy jól megtermett pelikánja; azt lehetett pénzért etetni - apró halakat dobáltunk óriási kitátott zacskós csőrébe. Meglepően nagy madár, egy m magas legalább. Jött egy perui zenekar, fújták a pánsípot és az ukulelét. - Szegény bőrünk jól leégett a hajón, de ez a nap már megérte ezt az utazást.

Délelőtt még Limában; az inkvizíciós múzeum meglátogatása. Majd irány a reptérre, mert végre megjöttek a lemaradt csomagjaink; már épp ideje mert utána rögtön indultunk tovább Piscoba távolsági busszal, ahol még utaskísérő is volt... mint a repülőn: kaja, üdítő, wc!  - 4 órát utaztunk Piscoig. -  3 éve egy nagy földrengés rombadöntötte a várost, ahol többek közt a templomban lelte halálát 200 ember, a vasárnapi mise alatt.

Azóta már félig-meddig rendbe hozták az épületeket, de még látni romokat. Egy kis, családi hotelben volt a szállásunk. Este kisétáltunk a főtérre, ahol sült csirkét ettünk a helyi kóborkutyák nagy örömére; körbeálltak minket maradékot remélve...

   Végre ágyban aludtunk ismét; jót reggeliztünk és még punnyadtunk kicsit. 10-12 között séta Limában.

Délben őrségváltás volt a Kormányzósági Palotában, nagy volt a tömeg, mindenki a ceremóniát leste. 

A városon átfolyik a Lima nevű folyó; nagyon gyors sodrású, a partján szép városi park. Átmentünk egy hídon, de csak a közepéig, mert a másik parton egy favella-szerű település volt és nem mertünk továbbmenni. A város egyik ősi templomában, ahol kolostor és kazamata is van, találtunk magyar-vonatkozást is: az egyik oldalkápolnát  Árpádházi Szent Erzsébetnek szentelték és szobra is áll ott. 

A kolostor gyönyörű, sajnos videózni, fotózni nem lehetett. 

A kert szépen ápolt, olyan mint egy trópusi arborétum; mangó, papaya, pluméria és frangepane. 

Sajnos a csomagjaink még ma sem érkeztek meg, már kezdünk büdösödni (ugyanabban a ruhában vagyunk már második napja).

Este elindultunk vacsorát vadászni; grillcsirkét "lőttünk", de nem volt túl jó. Ittunk egy korty vörösbort és zsupsz az ágyba. De előbb ki kellett mosni az összeizzadt ruhákat, mert holnap is ebben leszünk... 

Elindultunk 

Nem írom le részletesen az indulás körülményeit; elég az,  "kicsit " meghosszabbodott a repülőút azáltal, h a Malév becsődölt és így másik géppel tudtunk elindulni, viszont ezért Bp-ről előbb Amszterdamon át - Róma-Sao Paulo-Lima volt az útirány.

02.26. vasárnap

Hosszú, fáradtságos repülés után végre landoltunk Limában.

Jó a társaság;  Ricoval (a túra vezetőjével) együtt 9-en vágtunk neki az útnak: el kell mondanom, h a társaság nagy része túl van az ötödik x-en, kivéve vezetőnket; sőt van még egy orvosnő is, aki mint később kiderült hetven-nél is idősebb; de ezt senki sem sejtette.

Sajnos mindjárt az elején kiderült, ötünknek (akik Rómán keresztül jöttünk, mert a többiek New Yorkon át érkeztek) lemaradtak Sao Paulonál a bőröndjeink... ilyen még soha nem fordult elő velünk, csak hallottunk ilyen rémtörténeteket. Reméltük a legjobbakat, hamar megjönnek a csomagjaink...

Limában nagyon meleg, párás az idő, rengeteg indiánfej mindenütt. 28 órás repülés után jólesik egy kis séta a városban a sok ülés után. A régi épületek érdekes spanyol jellegűek, a hotel is ahol megszálltunk; mint megtudtuk Hemingway is lakott itt. A városban 7,5 millió ember él. Rengeteg a fiatal, ez viszi előre az országot.  A coloniál stílusú épületek között mindenütt szerényebb házak húzódnak.

Eléggé eklektikus az összkép. A város főterén (Világörökség) gyönyörű temlom, Dél Amerika második, a spanyolok által épített legnagyobb templom (St. Martin). 

A kaja nagyon szuper és Óriásiak az adagok!